jobbrafel nyíl
Vincze Dóra / Vizsgamunka
Felsőszintű képzés

Fashion Stylist

Mit ad a KREA?

A KREA Design Iskola Fashion Stylist képzése elsősorban a celebrity styling és a média területére készít fel. Célunk, hogy szakemberként képes legyél divatszerkesztői pozíció betöltésére vagy szabadúszóként egy magazin instrukciója alapján divatfotókat és bazároldalakat készíteni. A képzés kiemelt része a personal styling, amiben egy tudatosan felépített rendszer alapján tudsz majd stílustanácsadóként magánszemélyek, hírességek és közszereplők utcai, hivatali, valamint alkalmi megjelenéséhez komplex stylingbook-ot készíteni, ami tartalmazza a megrendelő szezonális öltözék és kiegészítő-szettjeit, valamint a hajviseletére és sminkjére vonatkozó tanácsokat egyaránt. Így kiemelkedő szereped lehet a celebek és közszereplők személyi imázsának kialakításában is. Egy adott divatmárka kampányfotózás kivitelezésében, és a különböző reklámfilmekben az art directori instrukció alapján feladatod lesz a styling koncepció előkészítése, a ruhaszettek és kiegészítők összeállítása és beszerzése.

A szakmai felkészültséget az összetett elméleti háttértudás, valamint gyakorlatorientált kreatív styling alapozza meg. Elmélyülsz a művészetelmélet, a divat- és viselettörténet, valamint a kortárs divat és médiakultúra világában, megismered a vizuális kommunikáció, többek közt a Canva, Photoshop, InDesign eszközrendszerét. Kutatod az aktuális divattrendeket, hazai és nemzetközi divatcégeket és divattervezőket. Kiemelt szerepet kap a kreatív styling és a fotózási ismeretek, amelyek megalapozzák azt a készséged és képességed, hogy a divatfotóid kreatív koncepcióra épülve, fotótervek alapján megvalósuljanak. A koncepció fókuszú módszertannak köszönhetően egy adott témában kutatva, vizuális asszociációk létrehozásával megismered a kreatív tervezői gondolkodási folyamatot, létrehozva az analitikus elemző, és az intuitív gondolkodás szintézisét. Ennek eredményeként a diplomamunkát már konceptuális művészi látásmód és szakmai professzionalizmus jellemzi.

Hol  tudsz elhelyezkedni? Milyen karrier vár rád?

A KREA képzésében sokoldalú szakemberré válsz. Fashion stylistként lehetőséged van szabadúszóként vagy csapattagként dolgozni a média területén, magazinoknál, modellügynökségnél, vagy a filmiparban. Personal stylistként szépségipar bármely területén válhatsz egy team tagjává, de akár önálló vállalkozóként is létrehozhatsz egy öltözködés- és életmód tanácsadó stúdiót. A megrendelők lehetnek magánszemélyek, sztárok vagy közéleti emberek, de akár ezek imázsát építő ügynökségek is.

Miért válaszd a KREA-t?
  • A KREA elsőként hozta létre a Fashion Stylist szakot 2001-ben, melyet egyedüliként tanítunk 2 illetve 3 éves képzésként, mert tapasztalataink, a piaci igények, és Alumni hallgatóink sikerei bizonyítják, hogy csak komoly szakmailag megalapozott tudással lehet ezen a területen érvényesülni.
  • A képzés gyakorlatorientált, valós fotózási gyakorlatokat fogsz szervezni, már az első évet követően részt vehetsz gyakornoki munkában ismert szakemberek oldalán.
  • Felnőttként lehetőséged van a pályamódosításra. Egyedülállóan itt tanulhatsz esti rendszerben felső és mesterszinten (nem állami) magániskolai keretek között.
  • A KREA Design Iskola a magyar felsőoktatás és felnőttképzés 3 legjobb intézménye közé tartozik, amit rangos szakmai díjak, elismerések és megvalósult projektek is igazolnak.
  • A tanári kara professzionális elméleti szakemberekből, művész tanárokból, divattervezőkből, neves stylistokból és art directorokból áll. A tematikákat a KREA konceptuális tervezési módszertannak megfelelően állítják össze.
  • Szakmai kapcsolatokat építesz a tanulmányaid alatt. A KREA számára alapvető fontosságú az oktatás és a szakmai élet szoros összefonódása, így a különböző szakmai szimpóziumok keretében személyesen is találkozhatsz a divatszakma meghatározó képviselőivel, tervezőkkel, fotósokkal, modellügynökség vezetőivel, kreatív ügynökségekkel, menedzserekkel és a szakmában dolgozó kiemelkedő alumni hallgatókkal.
  • A szak strukturális felépítése alkalmazkodik az oktatás és a piac jelenkori elvárásaihoz, így eldöntheted, hogy a personal styling területét választod, vagy fashion stylistként, illetve fashion art director-ként a média és a kreatív menedzsment színterére lépve a magazinok, a filmipar, vagy az ügynökségek világában szeretnél profi szakemberré válni.
  • A KREA egyedülállóan hozta létre a Personal Branding rövid kurzust, ahol lehetőséged nyílik arra, hogy a saját brandépítés és coaching területén is fejleszd magad. Önfejlesztésre épülő énmárka kurzus biztos alapokat ad egy olyan önazonos brand építéséhez, ami rezonál a személyiségeddel, céljaiddal és a stílusoddal. A lifestyling kurzuson cél, egy életforma-modell felépítése, amely felöleli az élettér, a testkultúra, az egészség, valamint a kulturális szokások területeit.

A fashion stylist szakma kitűnő szervezőkészséget, gyors döntéseket és kiművelt, a divatrendeket évszázadokra visszamenően jól ismerő szakembereket igényel. Akár a reklám- és marketing világ körül, akár a televíziós személyiségek stílus tanácsadójaként tevékenykednek majd, tökéletesen tudniuk kell, mit akarnak, és azt is, hogy azt hogyan akarják. A KREA a divatstylist képzésen ezekre a szakmai kihívásokra készítjük fel a hallgatókat.

Maróy Krisztina főszerkesztő, divatújságíró @Glamour

kevesebb
részletek gomb nyíl
A szak kiemelt témakörei és tantárgyai
Arculat & digitális design
Celebrity styling
Divat bazár & editorial tervezés
Divatfotózási gyakorlatok
Divatmarketing
Kortárs divat & trendek
Kreatív styling
Magazin branding
Művészet & médiakultúra
Personal styling
Tipográfia & kiadvány

Áttekintő

események naptár ikon

4 félév / 800- 950 óra

fekete info ikon

óra ikon

2-3 alkalom/hét (3-6 óra/nap)

esti képzés ikon

Esti képzés

(16:30 - 21:15)

helyszín ikon

Tantermi képzés

bizonyítvány ikon

bizonyítvány ikon

Magániskolai (nem állami) magyar és angol nyelvű középszintű tanúsítvány

pénz ikon

Képzési díj:

440.000 Ft + ÁFA / félév

*az ÁFA tartalom 27%

*a félévente fizetendő képzési díj 6-10%-ot emelkedhet

jelentkezem

Nézd vissza online tartalmainkat és nyerj betekintést a stylist szak világába!

1
2

Nézd vissza online tartalmainkat és nyerj betekintést a stylist szak világába!

2
2

Nézd vissza online tartalmainkat és nyerj betekintést a stylist szak világába!

3
2

Nézd vissza online tartalmainkat és nyerj betekintést a stylist szak világába!

4
2
jobbra nyíl fehér
jobbra nyíl fehér

Tantárgyak

1. év

Kortárs divat & trendek
Művészettörténet
Öltözködéstörténet
Personal styling
Kreatív styling
Fashion styling
Divat bazár & editorial tervezés
Divatfotózási gyakorlatok
Színtan Elmélet
Test és színanalízis

2. év

Kortárs divat & trendek
Kortárs képzőművészet
XX.sz. Divattörténet
Művészet és médiakultúra
Kreatív styling
Bazár oldalak tervezése
Divatfotózási gyakorlatok
Tipográfia & kiadvány
Divatmarketing

3. év

No items found.

4. év

No items found.
design iskola hallgató munkát tervezdesign iskola hallgatói képeket ragasztanak művész papírradesign iskola brandingelt tervező ceruza

Amennyiben bővebb információra lenne szükséged, keresd fel Ferencet, szakmenedzserünket az alábbi email címen: divat@kreaiskola.hu

A fent látható tantárgyi struktúra tájékoztató jellegű, az iskola a változtatás jogát fenntartja!

Felvételizőknek

A felvételi vizsgák személyes elbeszélgetésből és a felvételi feladatok prezentációjából vagy egyes szakokon helyben elvégzendő feladatból állnak, amelyek várhatóan szakonként különböző napokon kerülnek majd lebonyolításra. Az adott szak pontos felvételi dátumát érvényes jelentkezés leadása után hamarosan e-mailben küldjük. A szak felvételi feladatairól itt olvashatsz bővebben!

jelentkezem

Felvételi követelmények

A felvételi feladatokat a felvételi elbeszélgetés előtt 3-5 nappal digitálisan el kell küldeni, valamint a felvételi elbeszélgetésre az eredeti munkákat (amennyiben print vagy papír alapú) el kell hozni! A felvételi elbeszélgetés időpontjáról és a felvételi feladatok elküldéséről további információkat a jelentkezés leadását követően küldünk!

A feladatok megoldásához nem szükséges semmilyen előzetes tudás. A felvételi bizottság a jelentkező kreativitására, vizuális látásmódjára és gondolkodására kíváncsi.

Felvételi feladatok

1. Merre tart ma a divat?

  • Fejtsd ki gondolataidat arról, hogyan látod a divat jövőjét!  
  • Fognak-e változni a trendek és milyen irányba? Vagy teljesen eltűnnek, esetleg átalakulnak?
  • Milyen tendenciákat indíthatnak el a korunk társadalmi, környezeti világában megjelenő változások? Ezek hogyan befolyásolhatják a divatipart?
  • Milyen változásokat eredményezhetnek az életünkben, hogyan hatnak öltözködési, vásárlási és egyéb szokásainkra?

Végezz kutatómunkát, de ügyelj arra, hogy a saját gondolataidra, véleményedre vagyunk kíváncsiak! A feladatot szabadon teljesítheted max. 3 oldalas esszé formátumban, vagy képi és szöveges anyag vegyítésével (ppt, pdf). A kutatómunkádhoz a www.businessoffashion.com oldalt ajánljuk, de más forrást is használhatsz! (Kérjük, ezeket tüntesd fel a munkád végén!)

2. Mutass be egy számodra ideális lifestyle-t  képekben, kiegészítő szöveggel és készíts ebből egy PPT-t. Feldolgozási javaslat: Készíts montázst vagy moodboardot az általad megálmodott lifestyle főszereplőiről egy női és egy férfi karakterről! (Ők lehetnek egyedülállók vagy egy pár is.) Készíts moodboardokat életstílusukról (élettér, étkezési szokások, kulturális szokások, testkultúra és egészség… lehet egy, vagy több moodboard is!) Készíts moodboardokat az őszi/téli, illetve a tavaszi/nyári öltözék és kiegészítő szettjeikről, amikor dolgoznak, sportolnak, illetve kulturális programokon vesznek részt!

3. Felvételi elbeszélgetés - Kötetlen személyes elbeszélgetés (max.10–15 perc), ahol megismerjük a jelentkező rátermettségét, motiváltságát, kulturális tájékozottságát és érdeklődését. Ezt követően pedig, bemutatásra kerülnek a felvételi feladatok.

Jelentkezés menete

1

Online jelentkezési lap kitöltése

2

Érettségi bizonyítvány feltöltése

Amennyiben a felvételi időpontjáig nincs meg, elegendő bemutatni a szeptemberi tanévkezdéskor.

3

Motivációs levél feltöltése

  • Terjedelme: maximum 2 db A4-es oldal

  • Tartalma: név és elérhetőségek, iskolai tanulmányok, esetleges szakmai előélet, a szak választásának indoklása, kedvenc hazai és nemzetközi tervezők, szakmai fórumok és médiumok ismertetése, egyéni jövőkép bemutatása.

4

Regisztrációs díj + tandíj I. részlet befizetése

Regisztrációs díj: 25 000 Ft
Tandíj I. részlet (helyfoglaló): 100 000 Ft

  • Bank átutalással

  • Online fizetéssel (Stripe)

Gyakran ismételt kérdések

Kinek való a képzés?

Azoknak szól aki elkötelezett szakembere akar lenni divatszcénának, nemzetközi vagy magyar márkáknál stylistként, a médiában szeretne dolgozni, aki divatszakértő és blogger akar lenni, de annak is akik önálló vállalkozóként a divat business területén látják a jövőjüket. Annak is szól aki szívesen foglalkozna közismert sztárok és hétköznapi emberek stílusának kialakításával foglalkozni, aki nemzetközi divatcégeknél, vagy modellügynökségnél akar dolgozni. Azoknak is szól aki kreatív ügynökségek, tv-s vagy filmes produkciókban szeretne dolgozni, trendkutató akar lenni.

Miben más a KREA képzése, mint a többi kurzus?

A KREA szerint a stylist az egyik legkomplexebb tudással, vizuális látással kell hogy rendelkezzen, így komoly szakmai képzést kínál és nem hobbi kurzust. Egy szakma felsőszintű elsajátítására a felsőoktatásban 3-5 évre van szükség, így ezen a területen sincsenek csodák. A KREA nem csak egy-egy styling feladatra ad rálátást, hanem szakma teljes megismerésére és a szakmában rejlő lehetőségek kiaknázására. Egy olyan komplex művészi látásmódot, és módszertani eszközt ad a hallgatók kezében amivel az adott területen minden kreatív projektben tudnak hasznosítani.

Van-e online képzés?

Minden képzésünk, így a Fashion Stylist, Fashion Art Director, Personal Branding személyes, és kifejezetten gyakorlatorientált. Az iskolánkban megszerezhető ismeretanyagot, kreatív szemléletet leghatékonyabban személyesen tudjuk átadni. A szakmai kompetenciákat nem lehet online térben elsajátítani, aminek feltétele a valós emberi közeg, és a valós szakmai kapcsolatépítés. Online órákat csak rendkívüli esetben hirdetünk.

Van-e előfeltétele a kurzusra való jelentkezésnek?

Nincs szükség előzetes tudásra. A felvételi vizsgán a motivációdra, gondolkodásmódra, vizuális látásmódra és egyéni megoldásaidara vagyunk kíváncsiak. Természetesen előnyt jelenthet, ha már van egy ki tapasztalat a fashion styling területén, de nem kizáró ok, ha teljesen kezdő vagy, mert nem várunk el szakmailag tökéletes megoldásokat, hiszen ezeket a képzésen fogod megtanulni.

Fashion stylist szeretnék lenni, de nincs semmilyen elővégzettségem. Érdemes a Personal Branding rövid kurzussal kezdeni?

Nem érdemes, Personal Branding egy önfejlesztő rövid kurzus, nagyon kevés kapcsolódás van a két szak között. Nem épül egymásra. Ha valaki mégis a rövid kurzust választja, de szeretne Fashion stylist lenni, a közös órákat beszámítjuk a későbbi tanulmányaiba.

Nem a KREA-n végeztem stylist szakon, de szeretném folytatni a tanulmányaimat Fashion Art Director szakon. Mi a teendőm?

A Fashion Art Director szak más iskolában végzetteknek 2 év. Sajnos nagyon nagy színvonalbeli és tartalmi különbségek vannak az iskolák között. A KREA a Fashion Art Director szakra már a Fashion Stylist szak 2. évében lerakja az alapokat. A jelentkezőknek a felvételi vizsgán, a motivációs levélen túl, a szakmai portfólióval kell bizonyítani a szakmai rátermettségét.

Mennyi időt kell áldozni a képzés teljesítésére?

Az oktatás a Fashion Stylist szakon heti 3, harmadik évben a Fashion Art director 1-3 hétköznapon fog zajlani. Ezen felül a konzultációkra és feladatokra hétről hétre készülni kell, tehát az oktatási napokon felül is szükséges időt szánni a KREA-ra. Sokan munka mellett végzik a képzést, de mindenképp érdemes átgondolni az egyéni teherbírás határait, mert kétségkívül nagy elköteleződést kíván a szak elvégzése. Egy biztos, a beletett energia megtérül, amit számos KREA alumni sikersztori, és a magas elhelyezkedési rátánk is igazol.

Hogyan támogatják a képzés résztvevőit a mentorok és a tanárok a tanulási folyamat során?

A heti rendszerességű személyes konzultációk maximum 8-12 fős csoportokban zajlanak, ahol lehetőséged van egyénileg visszajelzést kapni a munkádról. Mivel a KREA-n aktív, a piaci szférában dolgozó szakmabeliek tanítanak, így mindig naprakész és releváns információkkal tudnak ellátni. Az órákon meghallgatjátok egymás prezentációit, így lehetőséged van a sajátodon kívül más munkájából is tanulni. A felsőbbéves diákjaink mentoring órákon segítenek a vizsgákra való felkészülésben vagy projektmunkákban, valamint a szakmában dolgozó végzett hallgatóink is gyakran működnek együtt a képzésben résztvevő diákokkal.

Milyen arányú a szakmában való elhelyezkedés? Hogyan építhetek kapcsolati tőkét?

A tanulmányok alatt több közös óra van más évfolyamokkal és más szakterületen tanuló hallgatókkal is, ahol széles kapcsolati tőkére tehetsz szert. Számos példa van arra, hogy a tehetséges és szorgalmas tanulókat, az aktívan a piacon dolgozó tanárok, már a képzés évei alatt beemelnek a munkaerőpiacra, vagy a hallgatók együtt dolgoznak projekteken, amikből remek kollaborációk vagy közösen alapított cégek jönnek létre. A Fashion Art Direcktor szakon 80-90%-os az elhelyezkedési arány, mivel tágabbak a szakmai lehetőségek. Egyéni felkérésre segítjük az önálló vállalkozást választókat, brandépítés, menedzsment, kommunikáció területen. Rendszeresen küldjük nektek a beérkező megkereséseket, munkalehetőségeket, pályázatokat, és hirdetünk szakmai szimpóziumokat, ahol lehetőséged van mielőbb bekerülni a szakmai véráramba.