RólunkOktatásProgramokGalériaReferenciákKapcsolatPartnereink  
 
Szakok
Oktatók
Oktatói munkák
Felvételi követelményrendszer
Jelentkezés
Felvételi előkészítő
 
Oktatók

Dr. Horváth László
jogász, szociológus

Önéletrajz:

Szül.: 1950. augusztus 17., Celldömölk

1974-ben végzett az ELTE Állam és Jogtudományi Karán kitüntetéses doktorként.
1978-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán szociológus diplomát szerzett.

1974-1978-ig az akkori Művelődésügyi, majd Oktatási Minisztériumban dolgozott, a közoktatás és szakképzés területén.

1978-1981 között az Államigazgatási Szervezési Intézet tudományos munkatársa, az intézetirányítás (oktatás, egészségügy, stb.) tárgykörében folytatott közigazgatási kutatásokat.

1981-1985 között a Művelődési Minisztérium Felsőoktatási Személyzeti Osztályának osztályvezetője.

1975-től vesz részt a felsőoktatásban. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Állam-és Jogelmélet Tanszékén a Szociológia és az Állam és Jogelmélet c. tárgyakat tanította 1975-1981. között.

1985 és 2007 között a Magyar Iparművészeti Főiskolán, később Egyetemen, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tanított egyetemi adjunktusként: a Szociológia, a Kommunikációelmélet, valamint utoljára a Társadalomtudományi komplex tantárgyakat. 1988 – 1996 között az Elméleti Intézet igazgató-helyettese is volt.

2001-től a Debreceni Egyetem c. docense, az egyetem budapesti Vezetőképző Intézetében 1997-2004 között a Kultúraelmélet c. tantárgyat, valamint a Politológia tantárgyat tanította.

2001-től tanít a KREA Művészeti Iskolában, tantárgya az „Esztétika története”. Emellett folyamatosan, visszatérően különböző kurzusokat tartott és tart óraadóként a Népszabadság újságírói, videó-szerkesztői tanfolyamain, a bajai Eötvös József Főiskolán, a Nyíregyházi Besennyei György Tanárképző Főiskolán, és a Budapesti Üzleti Kommunikációs Főiskolán.

Munkahelye: Miniszterelnöki Hivatal, Szakmapolitikai Szakállamtitkárság, Szakmapolitikai Főosztály, beosztása: kormányfőtanácsadó, főosztályvezető-helyettes, szűkebb szakterülete az oktatásirányítás.

Érdeklődési és kutatási területe: a modernizáció- és fejlődés elméletek, a globalizáció és a világ-, valamint tömegkultúra. E területeken vezet kurzusokat a Budapesti Üzleti Kommunikációs Főiskolán.

Krea Kortárs Művészeti Iskola és Műhely
  © 2001-2010 Krea Kortárs Művészeti Iskola
1051 Budapest
Október 6. utca 18. I. em.
Tel.: 269-2110 Tel / Fax: 269-1981
MR2 - Petőfi rádióOn-line rádió