Lakberendezés
megszerezhető tanúsítvány minősítése
Középfokú OKJ és nemzetközi Europass állami bizonyítvány
A lakberendező lakberendez. Ez ilyen egyszerű. Látszólag. De ha egy kicsit jobban belegondolunk, hogy voltaképpen mit is csinál egy lakberendező, amikor egy lakot (lakást, házat, palotát, kastélyt stb.) kell berendeznie, akkor már kicsit nehezebb a válasz. A könnyebbség kedvéért próbálkozhatunk úgy is, hogy mit nem csinál, hiszen a lakberendező nem építész, nem belsőépítész és nem is bútortervező, viszont az, amit csinál, érintheti mindegyik (részben) rokon szakma tevékenységi körét: például kismértékben beleavatkozhat a térszerkezet építész által meghatározott tagolásába és - ha van hozzá elég tehetsége meg bátorsága - akár egyszerűbb bútorokat is tervezhet. Ugyanakkor a lakberendező mégsem elsősorban ezt csinálja, hanem valami mást, amihez a szakmai tudás mellett biztos ízlésre, nagyon jó kommunikációs készségre és meggyőző - bizalmat ébresztő - fellépésre is szüksége van. Ez persze másnak sem árt, de nála szinte elengedhetetlen! A lakberendező ugyanis a lakás használójának bizalmasa is. Talán azért, mert ő az, aki a leginkább beleavatkozik a lakók térhasználati szokásaiba, esetleg egészen a kanapéra kerülő díszpárnák színvilágát és anyagát is érintően. Mindezekhez térlátással, szín- és formaérzékkel, rajzkészséggel kell rendelkeznie, el kell tudni igazodnia a stílusok és a divat világában, elmélyülten kell ismernie az emberek kulturális, életmódbeli és térhasználati szokásait, általában otthonosan kell mozognia a kultúra világában, hogy képes legyen kulturált otthonok teremtésére, és - sok egyéb mellett - azzal is tisztában kell lennie, hogy az, amit egy-egy alkalommal létrehozott - békét teremtve a mozgékony és tünékeny tárgyak, formák stb. között - könnyen elenyészik... Ilyenkor azonban megint szükség van arra, hogy valaki újra "rendet" teremtsen... S ekkor a lakberendező újra lakberendez.
Lehet, hogy a lakberendezők voltaképpen a boldogtalan Sziszifusz király immáron boldog lányai és fiai?
Szalai András művészettörténész
- Kortárs építészet
- Kortárs design
- Művészettörténet
- Bútorstílustörténet
- Épület-szerkezettan
- Épületgépészettan
- Tértan, műszaki rajz
- Anyagismeret
- Termék és technológia ismeret
- Lakberendezési ismeretek
- Kereskedelmi és vállalkozási ismeretek
- Mintatervezés
- Szakgrafika, Térábrázolás
- Vizuális kommunikáció
- Rajz
- Színtan
- Ábrázoló geometria
- Nyelvismeret (angol vagy olasz) *
- Tervezési feladatok: belsőépítészet, stílustervezés, textiltervezés
* Kizárólag a nappali tagozatos hallgatók tanulják órakeretben. Tandíjuk tartalmazza a nyelvoktatás díját is, vizsgadíj nélkül. Az esti tagozatos hallgatók órakereten kívül tetszőleges ütemben szerezhetik meg az általános nyelvismeret nyelvvizsgát, amelynek díját a tandíj nem tartalmazza.
| Képzési forma | Tagozat | Képzési idő (félév) | Oktatási alkalmak hét/óra | Felvételi | Tandíj (félév) |
|---|---|---|---|---|---|
| AK | esti* | 4 | 3x3-6 | motivációs levél | 198.000 Ft |
| AK | nappali | 4 | 5x3-6 | motivációs levél | 275.000 Ft |
Magyarázat:
* Igény szerint bizonyos órák délelőtt is látogathatók.
AK: középszintű alapképzés
AF: felsőszintű alapképzés
D: felsőfokú oklevéllel rendelkezőknek hirdetett képzés
TK: középfokú tanfolyami képzés
TF: felsőszintű tanfolyami képzés
1 2 3 ... stb. arab számok: kiegészítő megjegyzések jelölései
- Az első hónapban vizuális alapozó képzést tartunk
- Végzett lakberendezők folytathatják tanulmányaikat enteriőrtervező vagy enteriőrstylist szakokon, ha sikeres felvételi vizsgát tettek.
- Más lakberendező iskolában végzett hallgatóknak is lehetőséget biztosítunk továbbtanulásra. Amennyiben nem felelnek meg az enteriőrtervező szak felvételijén, úgy a lakberendező szak 3. félévében folytathatják tanulmányaikat, és 2 félév után újra felvételizhetnek. A lakberendező szakirányú továbbképzésen felvételi vizsga nélkül részt vehetnek.
- A felvételi vizsga anyaga enteriőrtervező és enteriőrstylist szakokon 2 félév tervezési dokumentációja.
- A szakra való jelentkezés esetén a motivációs levelet, és az 50.000 Ft foglaló díját az iskola titkárságán kell leadni.