Dr. Dúll Andrea
2018. október. 08.

“Sok fordulat fog még bekövetkezni.”

Dr. Dúll Andrea több mint két évtizednyi munkásságával nem kisebb eredményt ért el, minthogy Magyarországon is meghonosította a környezetpszichológiát, mint tudományágat. Oktatóként és gyakorlati szakemberként működik a környezeti kommunikáció egyéb különböző területein is. A környezetpszichológia az utóbbi években egyre fontosabb területté vált például az irodapiac számára is, hiszen az értékes munkaerő bevonzása és megtartása egyre nagyobb kihívás a munkáltatók számára. Így a kollégák számára legmegfelelőbb és leginspirálóbb környezet kialakítása ma már sokszor létkérdés. Dr. Dúll Andreával az ELTE Szervezet- és Környezetpszichológia Tanszékének vezetőjével, egyben a KREA és a Kinnarps közös pályázatának zsűritagjával beszélgettünk.

Van egy olyan nem túl forradalmi, ezzel együtt mégis viszonylag új elképzelés, amely szerint - leegyszerűsítve - az irodákat azok igényeihez igazítják, akik valóban használják majd a tereket. Vajon a magyar piac kész ilyen gondolatok befogadására?

Hogy készen áll-e, azt én nem tudhatom pontosan, de nyilván van az a befektetői és alkalmazói kör, amelyik nyitott minden gondolatra. A nyitottság az viszont nagyon sokszor megvan, nyilván azért, mert jól felfogott érdekük az, hogy a dolgozó jól érezze magát, ami egyébként pszichológiailag teljesen rendben van. Régóta tudjuk - de csak nem annyira régóta ismerjük el - azt, hogy az ösztönzés része a fizikai környezet, tehát valójában legalább olyan fontos, mint az egyéb juttatások. Amikor mondjuk egy munkavállalói tárgyalás zajlik a munkaadó és a munkavállaló között, akkor ez is előkerül szőrmentén és többnyire nem tudatosul egyik félben sem, hogy ennek mekkora súlya van. Ha valaki a kérdésben említett elképzelést követi, akkor azt gondolom, szerepe lehet abban, hogy a piacon felkészüljenek erre az új trendre. Ez egy nagyon hangsúlyos tényező, ami általánosságban nem tudatosul. Jellegzetes környezetpszichológiai törvény az, hogy bár a fizikai környezet hatása nem tudatosul, de attól még iszonyatosan hat. Ráadásul úgy, hogy szépen göngyölődik. Elindul egy picike hógolyó és a végén lesz egy nagy lavina, amikor pedig a lavina már megállíthatatlan, na akkor kezd el tudatosulni, hogy hoppá valami van! Mert már fáj a kéz, vagy már nem tudnak normálisan beszélgetni egymással a kollégák. Azt, hogy fáj a kéz, könnyen tulajdonítjuk a nem adekvát íróasztal felületének, de azt, hogy nem tudunk egymással beszélgetni, azt pedig a kollégának fogjuk tulajdonítani. Ez egy alapvető pszichológiai tény, amellyel kész is van a konfliktus. Ez sokkal nehezebben megoldható, mint egy jó - mi úgy hívjuk - személyi- környezet-összeillés feltételrendszer megteremtése. Ebben nem csak arról van szó, hogy a minimál érintkezés jól mehet, hanem esetleg facilitálja is az érintkezést, vagy egyéb munkafolyamatokat. Ez iszonyúan fontos!

Egyébként a koncepció része az is, hogy már azt is a munkavállalókkal együtt, a megkérdezésükkel határozzák meg, hogy hol helyezkedjen el az iroda a városban.

            Nehéz rangsort felállítani arról, hogy az olyan mezo- és makro tényezők közül - mint például hol legyen az iroda a városban - melyik mennyire fontos. Azt gondolom, hogy ezek a tényezők, elképzelések úgy épülnek egymásra, mint egy hagyma levelei. Az, hogy hol van a test a térben és milyen közvetlen tényezők veszik körül - akár az illatok, hangok, hőmérséklet, zajok - nagyon kevéssé tudatosul, mégis iszonyú fontos. Ezek közé tartozik a terem, vagy a szoba is, ami lehet nyitott vagy sem. De ezek egyike az épület is, vagy a fogadótér, amibe megérkezünk, aztán a következő réteg pedig az, hogy hol van ez a városban. Gyakorlatilag nem tudok rangsort felállítani ebben. A meglepő talán az lehet, hogy ugyanolyan fontos minden. Nyilván kiindulhat az egész a városban való elhelyezkedésből, de akár fordítva is. A lényeg, hogy úgy építkezzünk, hogy gondolkodunk. Nem hangzik olyan hihetetlen dolognak - pedig néha úgy tűnik, hogy az.

A környezetpszichológia régóta tisztában van azzal a trenddel, amely mostanában kezd nyilvánvalóvá válni, vagyis azzal, hogy itt egy generáció, amelyik már nem szeretne irodában ülni?

Abszolút tisztában vagyunk ezzel, de az a helyzet, hogy itt azért még rengeteg kérdés van. Nagyon sokan nagyon sokfélét állítanak a legújabb generációkról, amely állítások lehet, hogy igazak, de könnyen lehet, hogy nem. Nem telt még azért el elég idő, így nincs előttünk letisztult kép velük kapcsolatban. Az viszont bizonyos, hogy 5 év alatt sokat fordulhat, változhat a világ - így a trendek is. Ezzel együtt a környezetpszichológia is foglalkozik ezzel. Izgalmas dolgok zajlanak és nem csak az irodák világában. Gondoljunk csak erre a “helyek nélküli világra” - ha ezt szabad így mondani. Kevéssé van szükség most már boltokra, vagy akár városra bizonyos értelemben, ugyanis nagyon sok minden történik virtuálisan. Persze ez nem jelenti azt, hogy akár már most is gondolkodhatunk kizárólag a virtuális térben. Amíg lesz, vagy van fizikai testünk és ez tud mozogni egy fizikai térben, sőt, pozícionálnia kell magát egy másik fizikai testhez, addig az irodák és az, hogy hol és hogyan mozgunk bennük, egyáltalán nem lesz irreleváns kérdés.

Azt gondolom, hogy nagyon sok fordulat fog még bekövetkezni ebben a bárhol-tudunk-dolgozni világban. Menőnek tűnhet kávéházakban, meg bérelt kollektív irodákban, vagy otthon dolgozni, de ezek mind-mind még nagyon új, mozgó trendek. Az viszont biztos, hogy fellazul a hagyományos séma, vagyis a munka, otthon, szórakozás helyei nagyon össze fognak folyni. A lényeg tehát az, hogy még várni kell, hogy tisztuljon a kép. Azért az talán kijelenthető, hogy a fizikai terek szerepe nem nagyon fog eltűnni.

Mi a helyzet az open space-szel? Az is egy divatos irányzat volt valamikor.

Lehet, de egyúttal egy komoly zsákutca is. A nyitott irodákat egyébként nem a környezetpszichológusok találták ki. Hamarabb jött az ötlet, mint ahogyan a környezetpszichológia, mint terület létrejött volna. A hatvanas évek óta, mióta ez a tudományág hivatalosan publikál, én egy vagy két olyan tanulmányt olvastam, ami bizonyos populációk esetében az open space-szel elégedett. Az összes többi a kezdetektől nem értett vele egyet.

Vajon miért akarunk elszakadni az irodáktól, a hagyományos terektől? Miért akarunk áthelyezni minél több mindent virtuális terekbe?

Egyfelől a könnyebb és gyorsabb hozzáférés miatt. Azt gondolom, hogy pszichológiailag ez a legfontosabb szempont. Egyszerűen időbe kerül az, hogy most innen elmenjek egy kávézóba. Nyilván virtuálisan nem tudok kávét inni, de magáért az élményért már nem feltétlenül kell elhagynom a szobát. Vagy mondjuk nem kell átrepülnöm a fél világot ahhoz, hogy körbe tudjak nézni a Grand Canyon-ban - igaz, hogy csak illúzióról van szó. Elmondható azért az, hogy a könnyű hozzáférés, a gyors intézési mód, a kötöttségek, rutinok levetése nagyon fontos a fiatalabb generáció számára. Sokan mondják, hogy felszínesek. Lehet, hogy igaz bizonyos szempontból, de egyáltalán nem elítélően mondom ezt. Inkább úgy vélem, hogy nagyon gyorsan, horizontálisan nagyon széles sávban gondolkodik és működik. Ennek kiváló eszköze a virtualitás. Azt gondolom, hogyha el kell mélyíteni valamit - és itt bejön a vertikális sík -, akkor ez a generáció is képes lesz erre, de ehhez nem feltétlenül kell minden helyzetben odamennie és tényleg letárgyalni, kezet fogni. Ezek nagyon nagy változások.

Mi a legjellemzőbb probléma az irodáinkkal?

A problémák leginkább a már említett nyitott térrel vannak. Ezzel kapcsolatban is a legnagyobb gond a zaj. Továbbá minden irodában gond a tér személyre szabhatósága. Kérdés, hogy az a hely, ami az enyém - és ezt a testem is tudja - rám szabható-e. Úgy hívjuk ezt szépen, hogy territoriális viselkedés. Mivel egy irodában sok időt töltünk, bizonyos irodákban nagyon rendszertelenül akár majdnem 0-24-ben, sokféle tevékenységet végzünk, ezért  tulajdonképpen tényleg az iroda lett a második otthon. Pszichológiai értelemben is. Ezért törvényszerű pszichológiai igény, hogy elkezdem a személyemre szabni. Nagy kérdés ez az irodatervezésben is, hogy mennyire fogja lerontani a dizájnt a használó azzal, hogy ő a saját személyiségére akarja szabni azt. Ezt a pszichológiai igényt aztán keresztbe verheti a tervezés, a vállalati imidzs és a cégkommunikáció is, vagy csupán az, hogy ott ül a másik és nem nézi jól szemmel a ténykedésünket. Otthon kitehetem a kis kígyómat, az irodában viszont nem, mert jön az ügyfél, munkatárs és ez okoz egy belső pszichológiai feszültséget. Otthonnak élem meg az irodát, viszont nem tehetem meg ugyanazt, mint otthon. Lehet, hogy az újabb generáció ezért is vágyódik el onnan, mert a lehető legtöbb dolgot úgy és annyira szeretne személyre szabni, ahogyan akarja.

Mi a baj azzal, hogyha teljesen személyre szabható egy iroda?

Ha túlságosan személyre szabják a tereket, akkor ún. mikro territóriumok alakulnak ki az irodában amiket aztán - a kutyákhoz hasonlóan, akik tipikus territoriális állatok - védeni fognak az ott dolgozók. A share desk és ezek a hasonló, újabbfajta rendszerek nem fognak működni és egyébként is lesz egyfajta territórium védelem, ami meggátolja a kollégákkal való együttműködést. Ha lehet tanácsot megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy érdemes kicsit engedni ennek a perszonalizáció nevű folyamatnak, mert borzasztóan együtt jár a dolgozói lojalitással és mindenféle pszichológiai szempont szerint is jó. Ugyanakkor a lojalitást az is fokozza, hogyha egy masszív, következetes, koherens, állandóan megnyilvánuló kommunikációja van a cégnek és ehhez lehet idomulni. Általában ezt könnyű mondani, de a gyakorlatban ezt nehezebb kivitelezni. Egy ügyes arányt kell megtalálni.

Önnek személy szerint miért lehet hasznos, vagy fontos részt venni egy ilyen projektben?

Adok és kapok ezzel a projekttel. Minden egyes együttműködésből - az elsőéves hallgatókkal, vagy különböző területek szakembereivel, egy céggel - nagyon sokat tanulok. Magából a folyamatból, a zsűrizésből és minden fázisból. Fontos tapasztalat ez mindenféle szempontból. De még a környezetpszichológián is nagyon fontos, mert azért ez Magyarországon még nem annyira bevett terület - pláne az együttműködések ezzel a területtel. A pszichológiának egyébként is nagyon nagy szüksége van arra, hogy egy kicsit a mindennapokkal is szervesen együttműködjön. Ez a kapok rész.

Ugyanakkor adok is ebben a projektben, hiszen környezetpszichológiával foglalkozó szakemberként olyan ismeret birtokában vagyok, amely értékes lehet másoknak, így akár a belsőépítészeknek is. A legtöbben laikusként persze sok mindennel tisztában vagyunk bizonyos mértékig, hiszen mindannyian térhasználók vagyunk, irodákban ülünk és képesek vagyunk a saját szánk íze szerint bútorokat választani, vagyis élünk a világban. Ebben viszont csomó nem egészen tudatos dolog is van. Ennek a nem-tudatos-ügynek a tudatosítása, plusz a szakértelem szerintem segíthet abban, hogy élhetőbb környezetet alakítsunk ki magunknak a munkahelyeken is.

A KREÁ-val dolgozott már korábban?

Nemhogy korábban, de konkrétan a kezdetektől. Nálunk ugyanis az első pillanattól kezdve kötelező tárgyként tanítják a környezetpszichológiát. A szakmai munkájukat laikus emberként is kifejezetten színvonalasnak ítélem meg. Jó látni, hogy a legelejétől komolyan veszik a környezetpszichológiát! Ritka dolog az, hogy ilyen szakértelemmel is gazdagodhatnak a frissen végzett szakemberek.

Cikk: Hankó Viktor

 

 

Hírlevél
Hogy mindig tudd, mi történik a KREÁ-ban.
FELIRATKOZOM
Social KREA